„Magyarázatként Kardos Tibor magyarázó jegyzetét idézem. ,Az Omo (ember) szó a régiek szerint arcon (a szem és orr vonásaiban) tisztán olvasható.’ Az az érzésem, hogy a portrék készítésekor – és ezért ennyi barázdált arc –, elsősorban ez érdekelt: e három betű, kiolvasása’! Hogy is írta Hamvas Béla: „A szenvedő…(arcokat) megismerni nem nehéz, mert megnyúltak és aszimetrikusak és barázdásak, az öreg Tolsztoj arca, Greco arcai, vonzóak, mert rútságukban nagyság van és mert az élet nem öröm.” És a tiszta arcú öregek, a gyerekek s ifjak tiszta arca? Ajánlólevél, útlevél, hitelkártya. Talán ennyi elegendő is az itt látható portrék magyarázataként.”
"Móser Zoltán kitalált egy új műfajt. Szörnyen egyszerű dolgot talált ki, és nem is teljesen újat, de hát régóta tudni lehet, hogy a zseniális dolgok szörnyen egyszerűek, és sosem teljesen újak. Azt, hogy a nyitott könyvnek két oldala néz velünk szembe, s hogy e két oldal egymással is viszonyba lép, minden könyvtervező igyekszik figyelembe venni, különösen, ha képoldalakról van szó. A két kép tehát viszonyba lép, van, hogy egészen egyértelmű, „beszélő” viszonyba, a könyv olvasójának fejében e találkozástól asszociációk keletkeznek, értékeli, értelmezi a látványt és továbbmegy. Attól azonban, hogy a képírónak ez a találkozás nemcsak gondolata, egyetlen mondata, hanem ebben a könyvében nyelve is lesz, bekövetkezik valami más. Sosem tudjuk megmondani egészen pontosan, mitől jön létre az, ami a művészetek lényege; mitől lesz egy anyag, egy közeg, egy nyelv használati mód nemcsak a világlátás kifejező anyagává, hanem maga is világgá. Itt a képek páros szembesítése, talán mert egy egész könyvet átfog, világgá válik, méghozzá nemcsak azon a módon, ahogy minden sikerült önkifejezés egy-egy önálló világ teremtése, egy önálló világé a világban, a világon belül; hanem ahogy - valóban csak a műfajteremtők - egy új világ új kereteit is kijelölik." Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor