Volt aztán más játékunk is. Egy almafa. Mikor mi születtünk, az almafa már nálunk szolgált a kertben. De azért ő fiatal volt, csupán nagyobb, mint mi. Künn élt a kertben, és télen nem játszott velünk. Télen gyűjtött és pihent. Tavasszal sok virággal ránk nevetett, és az új ruháját a sok apró virággal felvette, akkor tudtuk, hogy most ráér, és szabad hozzá menni. Várt minket, és amíg csak odaértünk, mindig nevetett ránk, úgy örvendett nekünk. Mi szaladtunk hozzá, és mikor odaértünk, megöleltük. Itt nagyon jó helyen voltunk az almafa alatt.
Pe lângã toate acestea, mai aveam ?i altã jucãrie: un mãr. Acest mãr fusese la datorie ?i slujea în grãdina noastrã încã înainte sã ne na?tem noi. Cu toate acestea, era considerat încã tânãr ?i doar pu?in mai înalt decât noi. Pe timp de varã era prietenul nostru de joacã, însã iarna stãtea ghemuit ?i se odihnea. Primãvara ne râdea cu florile sale multe, anun?ându-ne cã s-a trezit pregatit pentru o nouã joacã. Ne a?tepta ?i râdea întruna, de bucuria revederii, pânã ajungeam sub coroana lui. Noi fugeam la el ?i, de îndatã ce ajungeam, îl ?i îmbrã?i?am. Ne simteam foarte bine sub umbra ocrotitoare a mãrului.
A kosár üres
