Hasonmás kiadás – Budapest, 1896.
Pollák Miksa. – Budapest : [Franklin-Társulat Ny.], 1896. 1877-ben két pártra szakad a zsidó közösség, nem tudtak megegyezni abban, hogy a frigyszekrény előtt vagy a templom közepén legyen az almemor. Eleinte a Hal téren bérelt lakás volt a zsinagóga, a Fekete sas térre, onnan pedig az Új utcába költöztek. 1891-ben a megosztottá vált zsidó közösség, amelyben létrejött az ortodox, vagyis az “igazhitűek” pártja, megépítették zsinagógájukat a Papréten. Rosenfeld Jakab 20 ezerforintos adományának (végrendelet által) köszönhetően emelkedhetett a Templom utcában is egy zsinagóga. 1895-1896-ban az iskolában minden tantárgyból volt magyar oktatás is. A zsidók foglalkozásuk szerint: kereskedők (gabona, marha, bor), magánzók, földbirtokosok, bérlők, iparosok. Van közöttük 10 orvos, 6 ügyvéd, 3 tanár, 1 tanítónő, 4 mérnök, 25 városi, bírósági, vasúti, magán, közösségi hivatalnok.