,,»Zsiga bátyám könyve - cikkeinek gyűjteménye - mikor jelenik meg a székelyföldi, illetve erdélyi útjáról?« Híre kelt ugyanis, hogy [Móricz Zsigmond] könyv alakban dolgozza fel székelyföldi élményeit. Bözödi [György] 1941. október 12-i kérdésére azonban nem érkezett válasz. Ha volt is ilyen terve Móricznak, már nem tudta megvalósítani. Előbb Rózsa Sándort akarta felkeresni Szamosújváron" - olvassuk a meghatóan lírai befejezést a Móricz Zsigmondról szóló tanulmányban a székelyföldi Recsenyédről származó kolozsvári irodalomtörténész, egyetemi tanár új kötetében. Hosszas nekifutások után születtek meg ezek az írások. Első változatukban többnyire évfordulós rendezvényekre készültek, és további kutatási folyamatokat indítottak be. Máskor meg éppenséggel több évtizedes kutatások összegzésére adtak alkalmat. A konferenciákon megszabott időkeret inkább a figyelemfelkeltésre ad lehetőséget, semmint az árnyalt bemutatásra. Ez késztette a Szerzőt arra, hogy a benne élő szellemarcokat rendre történelmi idősíkban is rögzítse. A már említett Móricz mellett a többi közt olvashatunk József Attiláról, Dsida Jenőről, jelen van az anyaországi Nagy Gáspár, de az erdélyi Horváth István is.
Ebben a csak nemrég magunk mögött hagyott - sokak számára rossz emlékű - periódusban az is megesett, hogy némely irodalomtörténeti érdekű kéziratnak izgalmasabb 'fiókregénye' keletkezett, mint akár maga az eredeti alkotás. Ami kétségtelenül összefügg az irodalom (és a sajtó) pártirányításának fölöttébb 'eredményes' érvényesülésével.
Ennek előrevetítésével csupán azt szerettem volna jelezni, hogy egy-egy korszak irodalomtörténetét nemcsak a megjelent művek sora jellemzi, hanem a csonkítottan napvilágot látott vagy az íróasztalfiókban rekedt kéziratok kálváriája is. Az irodalomnak mint intézménynek a működéséről tehát csakis akkor alakíthatunk ki valóságos képet, ha számolunk a mindenkori hatalom illetéktelen - az irodalom önmozgását fékező, belső autonómiáját sértő - beavatkozásával is. Esetünkben: a pártállami diktatúrának az irodalmi tudatszférát a maga ideológiai törekvéseinek alárendelő szerepével; az irodalomkritika manipulálásával, az elő- és utócenzúra fenntartásával, a hatalmi hierarchia különböző szintjein - alárendelt irányító - szerepet vállalókban állandósult félelem által gerjesztett öncenzúra hatásával - írja a Szerző a kötet "Irodalomirányítás: 1947-1989 című írásában. És persze az öncenzúra miatt sok mű meg sem íródott, tehetnénk hozzá Domokos Mátyással. Kisebbségi sorsban ezek a politikai megszorítások még élesebben jelentkeznek, bár Cseke Péter erre szinte sohasem hivatkozik... Mintha nem egy másik országban, kisebbségi sorsban történt volna mindez. Egy a nyelv, egy az irodalom, egy a diktatúra - és igen, igaza van!
A kosár üres
