Betöltés...

A színek harmadik világa

Nagy József

Ár: 4.000 Ft

Raktáron

Median, Pozsony
165 x 235 mm, fűzött, 200 oldal
Kiadás éve: 2010
ISBN: 978-80-89459-00-1

Nagy József 1967 és 1973 között állította össze színelméleti kézikönyvét, összefoglalandó mindazt a tudást és tapasztalatot, amit addig az emberi elme felfedezett. Az információkhoz, szakirodalomhoz való hozzáférés abban az időben korántsem volt olyan egyszerű, mint mára felgyorsult korunkban. A művész színes kartonok tömegéből, saját palettáján kikevert színekből állította össze a szemléltető példák sorát. S bár ma már a számítógépes technika leegyszerűsíti a könyvnyomtatás, oktatás – vagy akár a hétköznapok számára is – a színek keverésének, előállításának lehetőségeit, a kötet szerkesztői mégis az eredeti, kézzel rajzolt-ragasztott szemléltető ábrák használata mellett döntöttek. Így eredeti, ezzel együtt sajátos a kötet tartalma, akár az elméleti szempontokat foglalja össze, akár saját színlátásának, szín-érzékelésének dimenzióit osztja meg az Olvasóval. Nagy József határozottan jóval színesebb világban él, mint bármelyikünk. A kontrasztok, térérzékelések, az árnyalatok, dinamikák, hatások, mélységek, formák, színérzetek olyan kavalkádját tudja megfogalmazni, ami nekünk általában eszünkbe sem jut. A színek által kiváltható érzeteket tudatosan használja gazdag belső világának kifejezésére. Úgy játszik a színekkel, akár a boldog kisgyermek a színes kirakóival. Önfeledten, elmélyülten, komolyan. Ha vesszük a fáradságot, és elkísérjük azon a felfedező úton, amely a színek világába vezet, tudatosabban és érzékelésünkben gazdagodva térünk vissza a mindennapjainkba, és ha fogékonyságunk lehetővé teszi, a képzőművészeti alkotások is többszólamúbbá válnak számunkra. Kiteljesednek, megelevenednek, megvallják titkaikat.

Nagy József így vall munkájáról:

„Főiskolai tanulmányaim idején megtanították a hallgatókat a realizmus tökéletes ismeretére, a valóságos világ élethű ábrázolására. Ám a nyugati, modern irányzatok követése tiltott területnek számított. Természetesen én is arra vágytam, hogy tanulmányaim befejeztével ettől az akadémizmustól mentesen, szabadabban alkothassak, ám úgy, hogy tudjam is, mit, hogyan – és miért úgy. Nem sokkal azután megismerkedtem egy magyarországi szerzetessel, aki egyben festőművész is volt, és nagyon sok templombelsőt átalakíttatott és ellátott képekkel. Miután lelkész is volt egyben, műveiben erősebben, határozottabban jelent meg a valóságtól való elfordulás, és kifejezőbben jelent meg az ember gondolati és lelki világának közvetítése. Képei láttán megmozdult bennem valami, és elfogott az a bizonyosság, hogy lám, az elvont művészet is tud »beszélni«. Rákérdeztem, miért használ a képein kizárólag csak sárgát, pirosat és kéket, tehát az alapszíneket. (Persze a többi kevert szín is megjelent néha az alkotásain, de dominánsként soha.) Azzal magyarázta, hogy az ő lelkileg átlényegült mondanivalójához nem alkalmazhat más színeket, mert túl anyagiasak, nagyon »földiek«, visszahúznák a magasztosabb gondolatait. Ezért elkezdtem könyvtárakba járni, hogy legalább a színekkel kapcsolatosan találjak segítséget a modern művészet tudatosabb alkalmazásához. Mindent tudni akartam – hogyan hatnak a nézőre, egymásra stb. Ismerni akartam a vonalak, foltok filozófiáját, a műtörténészek, pszichológusok véleményét. Eredetileg minden írói ambíció nélkül írtam. A színek harmadik világát, amolyan breviáriumként, napi használatra, önmagam számára, hogy kellő alapot, súlyt, megokolást adjak annak az irányzatnak, amelynek útján elindultam, és amelynek segítségével szeretném az absztrakt irányzatot érthetővé tenni.”



Részletes keresés