Az Emlékezet sorozat újabb kötete egy méltánytalanul háttérbe szorult, kissé elfelejtett, újrafelfedezésre váró erdélyi író, losonczi gróf Bánffy Miklós személyiségét és munkásságát szeretné az érdeklődés középpontjába állítani. Főnemesi származásának hangsúlyozása nemcsak származása és neveltetése, mint meghatározó kiindulópont miatt fontos, egyúttal utalás arra a tényre, hogy végre egy olyan arisztokrata, aki nemcsak írni tud, hanem egyetemes – mondhatnám klasszikus esztétikai – értékeket is hordoz. Az Emlékezet sorozat céljának megfelelően ennek a recepciótörténetnek is az a célja, hogy rámutasson, hogyan tükröződik egy 20. századi erdélyi magyar író életútja és életműve pályatársai (írók, kritikusok) és utókora (kritikusok, irodalomtörténészek) értékítéletében.
Gyermekkorom legszámosabb emléke Bonchidához kapcsolódik. Itt töltöttük az év legnagyobb részét; rendszerint május közepétől karácsonyig. Karácsonyra Budapestre költöztünk, ahol egész télen át atyám három nővérének, Károlyi Sándorné, Zichy Pálné és Berchtold Richárdné családjaival töltöttük az estét. Hol mi mentünk valamelyikhez, hol ők jöttek hozzánk. Annyira egyformán teltek ott a napok, hogy pesti emlékeim egymásba folynak, és hogy mi mikor történt azon a tizenkét télen át, első elemista koromtól a matúráig, alig tudnám megmondani. Délelőtt tanulás, délután jégpálya, tornaóra, vívólecke és újból tanulás. Este játék unokatestvéreinkkel. Mindez olyan egyformán, hogy - ha ma visszagondolok - alig találok egy-egy kimagasló emléket. (Részlet a könyvből)
A kosár üres
